KING

Roland letántorgott a rövid lejtın Eddie-hez. Úgy
mozgott, mintha nem lennének csontjai. Az egyik
homárszörny Eddie arca felé kapott. Eddie sikoltott. A
harcos félrerúgta a lényt. Nehézkesen lehajolt,
megragadta Eddie karját. Elkezdte visszafelé húzni,
de túl késı volt, az ereje pedig túl kevés, elkapják
Eddie-t, az isten verje meg, mindkettejüket elkapják...
Eddie ismét sikoltott, az egyik homárszörny
megkérdezte: did-a-csik?, aztán kicsippentett egy
darabot a nadrágjából meg az alatta levı húsból.
Eddie ismét sikoltani akart, de csak gurgulázni bírt.
Fuldoklott Detta csomóiban.
A lények körülvették ıket, buzgón csattogtatva
ollóikat. A harcos minden erejét beleadta egy végsı
rántásba... és hanyatt esett. Hallotta, ahogy jönnek,
ördögi kérdéseikkel, kattogó ollókkal. Talán nem is
volt olyan rossz, gondolta. Mindenét föltette, és
mindent elveszít.
Bamba csodálkozással hallotta saját pisztolyainak
mennydörgését.
16
A két nı egymással szemben feküdt, testüket marni
készülı kígyókként fölemelve, ujjaikal, amelyeken
egyforma volt a barázda, egymás torkát markolták.
A nı meg akarta ölni, de ez a nı nem volt valódi,
nem volt valóságosabb, mint a kislány; egy álom,
amelyet a lezuhanó tégla teremtett... de most az álom
valósággá vált, az álom a torkát markolta, meg akarta
ölni ıt, miközben a harcos a barátját próbálta
megmenteni. A valóra vált álom ocsmányságokat
sivított, forró nyálat záporozott az arcába. – Én vettem
el a kék tányért, mer az a spiné juttatott a kórházba,
és én sose kaptam nagyon spéci tányért, és eltörtem,
mert el kelletett törni, és amikor láttam egy fehér fijút,
aztat is bántottam, ıtet is bántottam, mert bántani
kelletett ıket, loptam a bótokból, mer azokú csak a