KING

utas még arra vár, hogy egyetlen elsı ajtón keresztül
elhagyja a gépet. Odabent volt, pillanatnyi
biztonságban... de mi haszna belıle?
Ha itt vagy, gondolta, akkor nagyon gyorsan csinálj
valamit, akárki légy!
Egy szörnyő pillanatig semmi sem történt. Kurta
pillanat volt, ám Eddie Dean fejében úgyszólván az
örökkévalóságig nyúlt, akár a Bonomo törökméz,
amelyet idınként Henry vett neki gyermekkori
nyarakon; ha rossz volt, a szart is kiverte belıle, ha jó
volt, vett neki törökmézet. Így tett eleget Henry
fokozott felelısségének a nyári szünidı alatt.
Istenem, Krisztusom, az egészet csak képzeltem, ó,
Jézus, de hülye vagyok....
Készülj, szólt rá egy komor hang. Egyedül nem
tudom megcsinálni. Tudok ELİRELÉPNI, de téged nem
LÉPTETHETLEK ÁT. Velem együtt kell csinálnod.
Fordulj meg.
Eddie hirtelen két pár szemen át nézett, két
idegrendszerrel észlelt (ám annak a másiknak nem
volt meg minden idege; egy része leszakadt, épp most
szakadt le, sikoltva a fájdalomtól), tíz érzékszervvel
érzékelt, két aggyal gondolkodott, vérét két szív
hajtotta.
Megfordult. Lyuk volt a fürdıszoba falán, lyuk,
amely ajtónak tőnt. A lyukon át szürke, homokos
tengerpartra látott, amelyen ócska zokni színő
hullámok törtek meg.
Hallotta a hullámokat.
Érezte a só szagát, olyan keserő volt, mint a
könnyek az orrában.
Lépj át!
Valaki megdöngette a mosdó ajtaját, beszólt, hogy
jöjjön ki, azonnal hagyja el a gépet.
Lépj át, a szentségedet!
Eddie nyöszörögve odalépett az ajtónyíláshoz...
megbotlott... és átesett egy másik világba.