KING

fölkeljen, érezte, hogy ismét beteg, lüktetı
porhüvelyét viseli, hallotta, hogy Eddie Dean sikolt,
hallotta, hogy Odetta két hangon vijjog. Odanézett –
csak egy pillanatra –, és pontosan azt látta, amit
hallott: nem egy nıt, hanem kettıt. Mindkettı
lábatlan volt, mindkettı sötét bırő, mindkettı
csodaszép. De az egyik boszorkány volt, akinek belsı
rútságát nemhogy nem leplezte, de föl is nagyította
külsı szépsége.
Roland rámeredt erre az ikerpárra, akik igazából
nem voltak ikrek, hanem ugyanannak a nınek a
negatív és pozitív képe. Lázas, delejezı intenzitással
nézte ıket.
Azután Eddie ismét sikoltott, és a harcos észrevette,
hogy a homárszörnyek elıkászálódnak a hullámokból,
és arrafelé kocognak, ahol Detta hagyta a tehetetlenül
összekötözött fiút.
A nap lenyugodott. Leszállt a sötétség.
14
Detta látta magát az ajtóban, látta magát a tulajdon
szemével, látta magát a harcos szemével, és ı is érezte
azt a kizökkenést, éppen olyan hirtelen, mint Eddie,
de sokkal erıszakosabban.
Itt volt.
Ott volt a harcos szemében.
Hallotta a közeledı vonatot.
Odetta!, sikoltotta, hirtelen megértve mindent: hogy
mi ı és mikor történt.
Detta!, sikoltotta, hirtelen megértve mindent: hogy
mi ı és ki tette vele.
Egy pillanatra olyan érzése támadt, mintha
kifordítanák... azután még nagyobb kín járta át.
A kettészakadásé.
15