KING

elevághatott a húsába, akadályozva a végtagok
keringését; a homloka fölhasadt, szemöldökére vér
szivárgott, de ı csak vihogott.
Mindkét férfi kifulladva lihegett, mire a szerkezet
ismét egyenesbe került. A jármő és a nı együttvéve
legalább százhuszonöt kilót nyomott, aminek java
része a székre esett. Eddie arra gondolt, hogy ha a
harcos az ı idejébıl, 1987-bıl hozza el Dettát, akkor a
tolókocsi legalább harminc kilóval könnyebb lenne.
Detta vihogott, harákolt, kipislogta a vért a
szemébıl.
– Né má, fijúk, felburítottatok! – mondta.
– Hívd az ügyvédedet – motyogta Eddie. – Perelj be
minket.
– És totál kipurcantatok, mire felállítottatok megin!
Megvót a tíz perc is!
A harcos letépett egy darabot az ingébıl – már épp
elég hiányzott belıle, hogy ne számítson –, és balját
elırenyújtva le akarta törölni a vért a nı homlokáról.
Detta a keze után kapott, és fogának vad
kattanásából Eddie úgy ítélte, hogy ha Roland egy
pillanattal késıbb rántja vissza a kezét, Detta Walker
kiegyenlítette volna az ujjak arányát.
A nı ismét vihogott, gonosz derővel nézegette ıket,
ám a harcos rejtett félelmet pillantott meg a tekintete
mélyén. Tıle fél. Azért, mert ı a Nagyon Rossz Ember.
Miért az? Talán azért, mert valahol mélyen érzi,
hogy Roland mit tud róla?
– Majnem elkaptalak, penészvirág! – mondta a nı.
– Most majnem elkaptalak!
– Fogd meg a fejét – mondta közömbösen a harcos.
– Úgy harap, mint egy menyét.
Eddie tartotta a nı fejét, amíg a harcos gondosan
tisztára törölte a sebet. Nem volt széles, és nem
látszott mélynek, de Rolandnak nem volt választása;
leballagott a tengerhez, beáztatta az ingcafatot a sós
vízbe, visszajött.