KING

majd leszívják, mintát vesznek, és a pasasnak máris
lıttek.
– Még mindig mondhatja, hogy valaki elıtte ment
be, és az öntötte a vécébe – felelte élesedı hangon
McDonald. Nem beszélni akart, tenni akart valamit,
bár kínzóan tudatosult benne, hogy a libák még
mindig húznak, sokan elég kíváncsian bámulják a
mosdóajtó elıtt összeverıdött személyzetet és a
légikísérıket. A személyzet viszont annak volt kínzó
tudatában, hogy amit tesznek, az nagy
valószínőséggel elıugraszthatja a terrorista mumust,
amely mostanában ott lappang minden repülıre szállt
utazó tudatalattijában. McDonald tudta, hogy
navigátorának és a fedélzeti mérnöknek igaza van, azt
is tudta, hogy az anyag valószínőleg mőanyag
zacskóban van, amelyet összefogdosott a csibész, a
fejében mégis visított a riasztócsengı. Itt valami nem
volt rendben. Odabent egyre sivalkodott valami, hogy
Siess! Siess!, mintha a 3A folyami hamiskártyás
lenne, aki mindjárt kijátssza a kézelıjében dugdosott
ászokat.
– Meg sem próbálja lehúzni – mondta Susy
Douglas. – Meg sem próbálja kinyitni a mosdó
csapját. Hallanánk a szörtyögést, ha megpróbálná.
Hallok valamit, de...
– Menjen – mondta kurtán McDonald. A szeme
Jane Dorningra villant. – Maga is. Majd mi elintézzük.
Jane égı arccal megfordult, hogy elmenjen.
– Jane szúrta ki – felelte nyugodtan Susy –, és én
vettem észre a hóna alatt a dudorokat. Inkább
maradunk, McDonald kapitány. Ha jelenteni akar
bennünket függelemsértésért, csak tessék.
Mindazonáltal szeretném emlékeztetni, hogy esetleg
épp egy nagy DEA-fogást készül elcseszni.
Összekapcsolódott a tekintetük, kova szikrázott az
acélon.
– Hetvenszer-nyolcvanszor repültem magával, Mac.