KING

XIV
Élt még? – Inkább úgy tőnt, hogy csak tetem:
Meredt és ösztövér, sokráncu nyak,
Zárt szem a rıt homloksörény alatt. –
Ritka ily torzság s bú együttesen,
Dög ennyire nem borzasztott sosem,
Mert ennyi kín csak vétekbıl fakad.
XV
S szemhúnyva lestem, mit kér benn a szív.
S mint a küzdı, ki elébb bort kiván,
Szomjaztam régi, boldog és vidám
Korom, hogy aztán bírjam majd, mi hív.
A bajnok töpreng, s csak utána vív:
Jöjjön, mi jön, a régvolt íz után!
XVI
Jaj! – Cutberth-et idéztem, a remek
Pirospozsgás és szıke cimborát,
S éreztem is már szinte, mint fon át
Karja – hogy el ne hagyjam helyemet –
Mint rég. De egy éj, és ı kegyveszett!
Hevem hőlt s szívem vacogott tovább.
XVII
Majd – mint avatásán – a hajdani
Gáncstalan lovag: Giles ötlött elı.
Ki merné azt - hetvenkedett –, mit ı?!
De vált a szín. Mellére valami
Hóhér papírt tőz. Lovagtársai
Nézik. Leköpdösött, rongy hitszegı!
XVIII
Ily múltnál a jelen is többet ér; –
Tovább homályba-fúlt ösvényemen!