KING

harcos. Ugyancsak érdekes tapasztalatban lesz
részem, mielıtt meghalnék!
Keze még mindig csak levegıt érzett, holott már
messze túljutott a ponton, ahol az ajtónak – még ha
láthatatlanul is – lennie kellett volna.
Nem tudott kopogtatni.
Elhalt a motorzaj is – már ha csakugyan létezett.
Most csupán a szelet, a hullámokat és fejének lázas
zúgását hallotta.
Lassan visszakerült a másik oldalára annak, ami
nem volt ott, arra gondolva, hogy ezzel a látomással
kezdıdik a...
Megtorpant.
Az egyik pillanatban nyugat felé nézve csak a
szürkén gördülı hullámok végtelenségét látta, azután
hirtelen ott volt a vastag ajtó. Látta a
kulcslyukpajzsot is, amely ugyancsak aranyból
készülhetett, látta a vaskos fémbütyökként kitüremlı
zárnyelvet. Ujjnyival északabbra hajtotta a fejét, és az
ajtó eltőnt. Visszahajtotta, ismét ott volt. Nem
megjelent; ott volt.
Körbekerülte, és imbolyogva megállt elıtte.
Megkerülhette volna a tenger felıl is, ám szentül
hitte, hogy ugyanez történne, csak közben ı
összeesne.
Kíváncsi lennék, átmehetnék-e rajta a semmi oldal
felıl.
Ó, sok minden kínálkozott, amin törhette volna a
fejét, ám az igazság egyszerő volt: itt állt ez az ajtó egy
szál magában a végtelen tengerparton, és ı csupán
két dolgot tehet: kinyitja vagy zárva hagyja.
A harcos elmosódó derővel gondolta, hogy talán
mégsem hal meg olyan gyorsan, mint hitte. Mert
halódóban ugyan rettegne-e ennyire?
Kinyújtotta bal kezét, és megmarkolta a
kilincsgombot. Nem csodálkozott sem a fém halott
hidegségén, sem a vékony vésetek forróságán.