KING

Roland mást nem tudatos elhatározásból jött elıre,
hanem ugrott, gondolkodás nélkül, olyan gépiesen,
ahogy az ember kivágódik a karosszékbıl és a
fegyveréhez kap, ha valaki betör a szobájába.
A Torony!, gondolta lázasan. Ez a Torony, Istenem, a
Torony az égen, a Torony! Látom a Tornyot, vörös
tőzzel rajzolták az égre! Cuthbert! Alan! Desmond! A
Torony! A T...
De most megérezte, hogy Eddie kapálózik – nem
ellene, hanem beszélni akar, kétségbeesetten próbál
elmagyarázni valamit.
Visszahátrált és figyelt, olyan erısen figyelt, hogy
odalent a tengerparton, tér és idı ismeretlen
messzeségében, értelem nélküli teste úgy remegett és
vonaglott, mint azé az emberé, aki mennyei eksztázist
vagy pokoli borzalmakat álmodik.
13
Cégér!, süvítette Eddie a saját fejében... és a
másikéban.
Ez csak egy jelzés, egy neonreklám, nem tudom,
milyen toronyra gondolsz, de ez csak egy kocsma,
Balazar odúja, A Ferde Torony, az a neve, a pisai
torony után! Ez csak egy reklám, amely állítólag úgy
néz ki, mint az a nyavalyás pisai ferde torony! Maradj
nyugton! Maradj nyugton! Azt akarod, hogy
megöljenek minket, még mielıtt rájuk mehetnénk?
Pisa?, ismételte kétkedıen a harcos, és újra
kinézett.
Egy jel. Igen, most már látta: ez nem a Torony,
csupán jelzıtábla. Oldalra dılt, telis-tele hornyolt
ívekkel, csodálatos volt, de semmi több. Most már
látta, hogy csövekbıl készült, amelyeket valahogy
megtöltöttek izzó, vörös mocsárgázzal. Egyes helyekre
mintha kevesebb jutott volna; ott a vonalak lüktettek
és zümmögtek.
Most már a betőket is látta a csıtorony alatt; a