KING

– Istenem, mi történt?
– A lövedékem a fegyvere töltényőrét találhatta el,
abban a pillanatban, amikor ı meghúzta a ravaszt –
mondta a harcos. Olyan szárazon beszélt, mint egy
professzor, aki éppen a rendırakadémián tart
ballisztikai elıadást. – Ez robbanást eredményezett,
amely letépte a fegyver hátsó részét, és azt hiszem,
még egykét lıszert is felrobbantott.
– Lıdd le! – mondta Eddie. Jobban vacogott, mint
valaha, de most nem az éjszakai levegıvel és tengeri
széllel súlyosbított pucérságtól. – Öld meg! Szabadítsd
meg a nyomorúságától, az Isten sz...
– Késı – mondta a harcos olyan hideg közönnyel,
hogy Eddie a csontja velejéig megborzongott. Túl
késın fordult el, ezért még láthatta, amint az Andolini
lába körül hemzsegı homárszörnyek letépik a Gucci
cipıt... természetesen a benne levı lábbal együtt.
Andolini sikoltozva, görcsösen hadonászva
elırezuhant. A homárszörnyek mohón körülrajzották,
aggodalmasan kérdezısködve, miközben elevenen
fölfalták; Dad-a-csak? Did-a-csik? Dum-a-csum? Dodacsok?
– Jézus! – nyögte Eddie. – Most mit teszünk?
– Most kiveszel pontosan annyit abból az
(ördögporból, mondta a harcos; kokainból, hallotta
Eddie), ahogy megígérted ennek a Balazar nevő
embernek – mondta Roland –, nem többet, nem
kevesebbet. Visszamegyünk. – Hidegen nézett Eddiere.
– Csakhogy most veled kell mennem. Saját
személyemben.
– Jézusom – hebegte Eddie. – Ezt is meg tudod
tenni? – Azonnal válaszolt is a saját kérdésére. – Hát
persze hogy meg. De miért?
– Mert ezt egyedül nem tudod elintézni – felelte
Roland. – Gyere ide.
Eddie hátranézett a parton mocorgó ollós kupacra.
Sohasem kedvelte Jack Andolinit, de ettıl felfordult a