KING

téged, Eddie. Az anyám odaadta Kék Nénémnek, ı
meg sírt, mint a záporesı. Szerintem akkor láthatott
ilyen tányért, amikor ı és anyám még gyerekek
voltak, de a szüleik természetesen nem engedhették
meg maguknak. Semmijük nem volt, amit egy gyerek
nagyon spécinek láthat. A fogadás után Kék Néném és
a férje a Great Smoky-hegységbe mentek nászútra.
Vonattal. – Eddie-re nézett.
– A Jim Crow-vagonban – felelte a fiú.
– Így igaz! A Crow-vagonban. Akkoriban a négerek
abban utaztak, és ott is ettek. Ezt próbáljuk
megváltoztatni Oxford városában.
Úgy nézett Eddie-re, mintha azt várná, hogy az
mindjárt erısítgetni kezdi, hogy de igenis, Odetta itt
van, ám a fiú megint belegabalyodott saját emlékei
pókhálójába: a nedves pelenkák és azok a szavak.
Oxford városában. Csak hirtelen más szavak jutottak
eszébe, egyetlen sor, de arra emlékezett, hogy Henry
kornyikálta, amíg az anyjuk rászólt, hogy hagyja már
abba, mert ı meg akarja hallgatni Walter Cronkite-t.
Nézz utána hamarjában. Ezek voltak a szavak,
amelyeket Henry monoton orrhangon gajdolt. Eddie
erıltette az agyát, de nem jutott tovább. Már ez is
csoda. Legföljebb hároméves ha lehetett. Nézz utána
hamarjában. Megborzongatták a szavak.
– Eddie, jól vagy?
– Igen. Miért?
– Remegtél.
A fiú elmosolyodott. – Biztos Donald kacsa lépett rá
a síromra.
A nı nevetett. – Na szóval, legalább az esküvıt nem
rontottam el. Akkor történt, amikor visszafelé
tartottunk a vasútállomásra. Az éjszakát Kék Néne
egyik barátjánál töltöttük, reggel az apám taxit hívott.
A taxi csaknem azonnal megjött, de amikor a sofır
látta, hogy színesek vagyunk, úgy elporzott, mintha
kergetnék. Kék Néne barátja már elırement a