KING

néhány töltény csütörtököt mondhatott. A fenébe,
akár az elsı négy-öt is! A macska ráugrik, belemar, de
mielıtt megölhetné... BUMM! – Öklével a tenyerébe
csapott, olyan tisztán látta mindezt, mintha
szemtanúja lett volna. – A golyó megöli a macskát,
vagy talán megsebesíti, vagy talán elijeszti. Ehhez mit
szólsz.
– Hallanunk kellett volna a lövést – válaszolta
szelíden Roland.
Eddie egy pillanatig csak állt némán, nem talált
érveket a vitához. Természetesen hallaniuk kellett
volna. A macska, amikor elıször hallották, talán
tizenöt, talán húszmérföldnyire volt tılük. Egy
pisztolylövés...
Hirtelen ravaszul nézett Rolandra. – Talán te
hallottad – mondta. – Talán te hallottad, amíg én
aludtam.
– Fölébresztett volna.
– De nem most, amikor ilyen fáradt vagyok. Ha
elalszom, olyan vagyok...
– Mint egy halott – mondta a harcos ugyanazon a
szelíd hangon. – Ismerem az érzést.
– Akkor megérted...
– De nem haltál meg. Múlt éjjel is olyan voltál, de
amikor egy macska kiáltott, azon nyomban ébren
voltál és felpattantál. Mert félted. Eddie, te is tudod,
hogy nem volt lövés. Hallottad volna. Mert félted.
– Talán egy sziklával csapta szét a fejét! – ordította
Eddie. – Honnan az ördögbıl tudnám, amikor itt állok
és veled vitatkozom, ahelyett hogy utánanéznék? Úgy
értem, talán sebesülten hever valahol, ember!
Sebesült és elvérzik! Hogy tetszene neked, ha
átmennék veled azon az ajtón, ı pedig meghalna,
miközben mi odaát járunk? Hogy tetszene, ha
körülnézné!, és ott az ajtó, azután másodszor is
körülnéznél, és eltőnt, mintha sohasem lett volna,
mert ı meghalt? Akkor te esnél csapdába az én