KING

énekli. Nyálas, de igaz. Ez csak egy újabb módja az
anyagozásnak. Eddie rásandít.
– Amitıl te persze tiszta vagy.
Roland csak figyeli.
– Nem számítva a Tornyodat. – Eddie kurtán
fölnevet. – Roland, a te anyagod a Torony.
– Melyik háború volt? – susogja Roland.
–Mi?
– Amelyikben a nemeslelkőségedet és a
céltudatosságodat ellıtték?
Eddie megrándul, mintha Roland pofon vágta
volna.
– Hozok egy kis vizet – mondja kurtán. – Fél
szemmel figyeld ezeket a csúszómászókat. Nagy utat
tettünk meg ma, de még mindig nem tudom, hogy
ezek beszélnek-e egymással vagy sem.
Azután elfordul, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy
Roland meg ne lássa, hogy az arca nedvesen csillog a
naplemente utolsó, vörös sugaraiban.
Roland a part felé fordul és figyel. A homárszörnyek
mászkálnak és kérdezgetnek, kérdezgetnek és
mászkálnak, de mindkét cselekvés céltalannak
látszik; van bizonyos értelmük, de nem elég ahhoz,
hogy bármilyen információt továbbíthassanak.
Isten nem mindig dörgöli az orrod alá, gondolja
Roland. Sokszor megteszi, de nem mindig.
Eddie visszatér a fával.
– Na? - kérdezi. – Mit gondolsz?
– Megleszünk – károgja a harcos, és Eddie megint
mondani kezd valamit, de Roland most már fáradt,
hanyatt dıl, és figyeli, ahogy az elsı csillagok
kikukkantanak az ég ibolyaszínő kupoláján és
keverés
a következı három napban a harcos kitartóan
gyógyult. A karján felkúszó vörös csíkok elıször
megtorpantak, azután megfakultak, majd eltőntek.