KING

is érti, mire célzok. – 3A gyıztesen vigyorgott, enyhén
buta vigyorral, amely körülbelül annyira tőnt
valóságosnak McDonald kapitánynak, mint egy
kilencdolláros bankjegy. 3A úgy beszélt, mint akit
még arra az egyszerő trükkre sem tanítottak meg,
hogy dıljön elıre.
– Álljon föl! – mondta McDonald.
– Boldogan. De nem küldené a hölgyeket kissé
hátrébb? – mosolygott elbájolón 3A. –Tudom, hogy a
mi korunkban ez némileg divatjamúlt, de mit
csináljak. Szemérmes vagyok. Az az ábra, hogy sok
mindenre kell szemérmesnek lennem. – Fölemelte bal
kezét, hüvelyk- és mutatóujját egymástól úgy három
centiméterre tartva, és rákacsintott Jane Dorningra,
aki paprikavörös lett, és azonnal eltőnt a gép
ajtajában, Susy pedig rögtön követte.
Nem látszol szemérmesnek, gondolta McDonald
kapitány. Inkább olyannak látszol, mint aki most
ütötte meg a kvinternót, pontosan úgy nézel ki.
Amikor a sztyuvik eltőntek, 3A fölállt, fölhúzta az
alsónadrágját és a farmerjét, majd a vízöblítés
gombjáért nyúlt, ám McDonald kapitány tüstént
félreütötte a kezét, és a vállánál fogva a székek közé
penderítette. Deere elkapta a nadrágja korcát.
– Csak semmi személyeskedés – intette Eddie.
Hangja könnyed és józan volt – legalábbis ı úgy
gondolta –, de odabent minden összeomlott. Érezte,
világosan érezte a másikat. Ott volt az agyában,
feszülten figyelte, ott áll, és lépni fog, ha Eddie
valamit eltol. Istenem, ugye, hogy álom? Ugye álom?
– Ne mozduljon! – mondta Deere.
McDonald kapitány belepillantott a vécécsészébe.
– Itt nincs szar – mondta, és vasvillaszemmel nézett
a navigátorra, amikor az önkéntelenül felröhögött.
– Hát tudja, hogy van ez – felelte Eddie. – Néha az
embernek mázlija van, és a riadó hamis. De egy-két
kiadós recsegést azért kiengedtem. Úgy értem, egy kis