KING

– Remekül. – Eddie látta, hogy összetévesztette az
izgalmat a rémülettel. A nı elıremutatott. – Amott!
Látsz valamit?
Eddie elárnyékolta a szemét. Semmit sem látott.
Pislogott. Egy pillanatra mintha... nem, biztosan csak
a meleg levegı remeg a kemény talaj fölött.
– Nem hiszem – mondta, és elmosolyodott. – Csak
kívánod, hogy láss valamit.
– De én látom! – fordította izgatottan mosolygó arcát
a fiú felé. – Magától áll! Közel a part végéhez! Eddie
ismét odanézett, ez alkalommal olyan erısen
hunyorgott, hogy a szeme könnybe lábadt. Egy
pillanatra megint mintha látott volna valamit. Te is
azt teszed, gondolta mosolyogva. Te is az ı kívánságát
látod.
– Talán – mondta, nem azért, mintha hitt volna
benne, hanem mert a nı hitt.
– Menjünk!
Eddie ismét a szék mögé lépett, egy percig
masszírozta a keresztcsontját, amely most már
állandóan fájt. Odetta hátranézett.
– Mire vársz?
– Ugye tényleg úgy gondolod, hogy láttál ott
valamit?
– Igen!
– Hát akkor menjünk!
Ismét tolni kezdte a széket.
8
Fél óra múlva ı is meglátta. Jézusom, gondolta,
olyan jó a szeme, mint Rolandé! Talán még jobb!
Egyikük sem akart megállni ebédkor, de enniük
kellett. Gyorsan végeztek, azután tovasiettek.
Közeledett a dagály, Eddie egyre kínosabb érzésekkel
sandított jobbra, nyugat felé. Jóval magasabban
voltak a hínár és a tengeri fő gubancos vonalánál,
amely a dagályhatárt jelezte, de úgy vélte, mire elérik