KING

Az egyik sarokban holmi faragott világítótest állt,
fényei felgyúltak, megváltoztak, felgyúltak,
megváltoztak, aranyból zöldre, zöldrıl sárgára,
sárgáról ismét aranyszínre. Egy szó volt ráírva Nemes
Betőkkel, amit el tudott olvasni, bár semmit sem
mondott neki: ROCKOLA.
Nem fontos. Neki itt dolga van. Nem turista, nem
engedheti meg magának azt a fényőzést, hogy akként
viselkedjék, akármilyen különösek vagy csodálatosak
ezek a dolgok.
Az ember, aki beengedte ıket, szemmel láthatóan a
jármővet vezetı ember testvére volt, noha sokkal
magasabb és nála legalább öt évvel fiatalabb. Fegyvert
viselt vállra akasztott tokban.
– Hol van Henry? – kérdezte Eddie. – Látni akarom
Henryt. – Fölemelte a hangját. – Henry! Hé, Henry!
Semmi válasz; csak a csönd, amelyben a pult fölött
lógó poharak olyan finomsággal rezonáltak, ami túl
volt az emberi hallás határán.
– Elıször Mr. Balazar szeretne beszélni veled.
– Összekötöztétek és betömtétek a száját, ugye? –
kérdezte Eddie, de mire Claudio válaszolhatott volna,
ı már el is nevette magát. – Nem, én csak úgy
gondoltam, hogy telepumpáltátok szerrel. Miért
bajlódnátok kötéllel meg ronggyal, amikor Henry elcsöndesítéséhez
elég egy tő? Na jó, vezess Balazarhoz.
Essünk túl rajta.
4
A harcos ránézett a Balazar asztalán emelkedı
toronyra, és azt gondolta: Újabb jel.
Balazar nem fölnézett – a kártyatorony túl magasra
nıtt ahhoz –, hanem átnézett rájuk, meleg tekintettel,
örömteli arccal.
– Eddie! – mondta. – Boldog vagyok, hogy látlak,
fiam! Hallottam, hogy gondjaid voltak a Kennedyn.
– Nem vagyok a fia – válaszolta foghegyrıl Eddie.