KING

meglengetett az arca elıtt, miközben azt kántálta:
Harapj bele, niggerkurva, na mozgás, harapj csak
bele, akkor is csak ült, mint a kıbálvány, tartotta
magát.
Azután elaludt, most pedig éber volt, és eltőntek a
kötelek is, amelyekkel megkötözték. Már nem a
székében ült, hanem egy takarón feküdt, egy másik
takaró alatt, messze a dagályvonal fölött, ahol még
mindig föl-alá csámborogtak és kérdezısködtek a
homárlények, lekapkodva a levegıbıl a különösen
balszerencsés sirályokat.
Balra nézett, de semmit sem látott.
Jobbra nézett, és két takaróba csavart alvót látott.
A fiatalabb volt közelebb, a Nagyon Rossz Ember
pedig lecsatolta a fegyverövét, és maga mellé helyezte.
Benne a fegyverekkel.
Ez nagy hiba vót, kurafi!, gondolta Detta, és jobbra
gurult. Csikorgott és nyiszogott alatta a kavicsos
homok, de a hangot elfojtotta a szél, a hullámverés
meg a lények hablatyolása. Detta lassan végigmászott
a homokon (éppen olyan volt ı is, mint a
homárszörnyek), a szeme villogott.
A fegyverövért nyúlt, és kihúzta az egyik pisztolyt.
Nagyon nehéz volt, az agya sima, és valami öldöklı
önállósággal simult a tenyerébe. A súly nem zavarta.
Erıs karja volt Detta Walkernek.
Kicsit elırébb mászott.
A fiatal nem volt egyéb szuszogó sziklánál, de a
Nagyon Rossz Ember megrezzent kicsit álmában.
Detta az arcára kövült vicsorral várt, amíg a férfi
ismét el nem csöndesedett.
Ez egy sumák ganyé. Vigyázzá, Detta. Vigyázzá.
Megtalálta a tár elnyőtt kioldógombját, elıre akarta
tolni, semmi sem történt, akkor inkább hátrahúzta. A
dobtár oldalra billent.
Tıtve van! A repettsarkú annyát, ez tıtve van!
Elıször eztet a suttyó pöcsöst intézed el, aztán a