KING

volt az oka: lassan, óvatosan addig manıverezett
ujjaival, amíg el nem érte a kéziféket, és megrántotta.
Másodszor Eddie okozta a bukást, amikor túl gyorsan
futott rá egy rohadt homokcsapdára. Ez már estefelé
volt, és ı egyszerően pánikba esett, arra gondolt,
ezúttal nem lesz képes áttolni, nem megy! Ezért
remegı karja utolsó, titáni erıfeszítésével meglökte,
természetesen túl erısen, a nı meg elıreesett, mint
Humpty Dumpty, amikor lepottyant a falról, és
Roland meg ı majd' megszakadtak, mire felállították.
Éppen idıben. A nı melle alá csavart kötél mostanra
a torkán feszült, és a harcos célirányos
csúszócsomója kis híján megfojtotta. Detta arca
furcsa kék színt öltött, már-már elvesztette az
eszméletét, de még hörögve is ocsmányul vihogott.
Miért nem hagyod? Eddie majdnem fennhangon
kimondta, miközben Roland gyorsan elırehajolt, hogy
meglazítsa a csomót. Hadd fulladjon meg! Nem tudom,
tényleg ki akarja-e csinálni magát, ahogy te mondtad,
de azt tudom, hogy BENNÜNKET ki akar... hadd
menjen!
Azután eszébe jutott Odetta (noha találkozásuk oly
rövid volt, és úgy tőnt, oly rég történt, hogy emléke
egyre jobban elhalványodott), és megmozdult, hogy
segítsen.
A harcos fél kézzel, türelmetlenül félrelökte. – Csak
egyikünk fér hozzá.
Amikor a kötél meglazult, és a nı erısen zihálva
lélegezni kezdett (dühös hahotázással fújva ki a
levegıt), Roland megfordult, és felmérte Eddie-t.
– Azt hiszem, megállapodunk éjszakára.
– Kicsit késıbb. – Eddie majdhogynem könyörgött. –
Még bírnám egy kicsit.
– Ja! Ez egy combos bak, úgy learassa e még aszt a
sor gyapotot, hogy csak, és még mindig marad ereje,
hogy fincsin leszopizza a pinduri fehér gyertyádat az
éccaka!