KING

3
Egyedül attól félt, hogy a harcos visszatér, mielıtt
Eddie elaludna, ám egyelıre távol volt. Az ernyedt test
az ajtó mellett meg sem rezzent. Talán nehezen tudja
beszerezni a szükséges gyógyszert. Megint egy zőr. Az
effajta emberek olyan könnyen találják meg
maguknak a zőrt, ahogy a tüzelı szuka a begerjedt
kant.
Eltelt két óra, miközben Eddie azt a nıt kereste,
akit „Odettának" hívott (hogy győlölte Detta ezt a
nevet!), föl-alá mászkálva az alacsony dombokon,
addig ordibálva, amíg semmi hangja nem maradt.
Végül Eddie megtette, amire Detta várt: visszament
az ék alakú kis partszakaszra, leült a tolószék mellé,
és vigasztalanul bámult. Megérintette a kocsi egyik
kerekét, és ez az érintés majdnem olyan volt, mint egy
simogatás. Azután a keze lehullott, és ı mélyet
sóhajtott.
Ez a sóhaj hideg acélt döfött Detta torkába;
fájdalom cikázott át a két halántéka között, mint a
nyári villám, és mintha egy hang szólt volna hozzá...
szólongatta vagy követelt valamit.
Nem, te nem, gondolta, noha fogalma sem volt róla,
hogy ki beszélhet hozzá. Nem, te nem, ezúttal nem,
most nem. Most nem, talán soha többé. A
fájdalomvillám ismét keresztülhasította a fejét, a keze
ökölbe szorult. Az arca is görcsbe rándult, vicsorogva
összpontosított; arcán megdöbbentıen és lenyőgözıen
keveredett a rútság a csaknem átszellemült
elszántsággal.
A fájdalomvillám nem jelentkezett újra, és mintha a
hang sem szólt volna többé a fájdalmon át.
Várakozott.
Eddie az öklére ejtette az állát, föltámasztotta a
fejét. Hamarosan ismét lehorgadt a feje, az öklei
fölcsúsztak a füléig. Detta várt, fekete szeme
csillogott.