KING

A csúcs most már tetıfokára hágott, a metró lépcsıje
tele volt emberekkel, akik a szerelvényekhez tartottak.
– Most kell elkapnunk, mielıtt a tömegbe vegyülne.
– Rajta.
Pontosan egy ütemre léptek ki az ajtóból, Roland
rögtön felismerte volna, hogy sokkal veszélyesebb
harcosok, mint az elsı kettı. Egyrészt fiatalabbak
voltak; és noha Roland ezt nem tudta, valamilyen
ismeretlen diszpécser különösen veszedelmesnek
minısítette ıt, amitıl Andy Staunton és Norris
Weaver szemében egyenlıvé vált egy magányos
tigrissel. Ha nem áll meg abban a pillanatban, amikor
felszólítom, akkor halott, gondolta Andy.
– Megállni! – süvöltötte megrogyasztott térddel, két
marokra fogott fegyverét maga elé tartva. Mellette
Weaver pontosan ugyanezt tette. – Rendırség! Tegye a
kezét a fe...
Idáig jutott a mondatban, amikor az illetı futásnak
eredt a lejárat felé. Olyan sebességre kapcsolt, hogy
az hátborzongató. Ám Andy Staunton készen állt,
minden mőszerét maximumra kapcsolta. Elfordult a
sarkán, érezte, mint fedi el a szenvtelenség hideg
köpenye. Rolandnak ez is ismerıs lett volna. Hasonló
helyzetekben ı is ezt érezte.
Andy engedte egy kicsit futni, majd meghúzta 38-
asa ravaszát. Látta, hogy a kék zakós férfi megpördül,
megpróbál talpon maradni, majd a kövezetre zuhan,
miközben az utasok, akik néhány másodperce még
csak azzal törıdtek, hogy túléljenek a földalattin egy
újabb hazautat, sikoltozásban törnek ki, és
szétpattognak, mint egy marék bolha. Rájöttek, hogy
ezen a délutánon mást is túl kell élni, nemcsak a
belvárosi metróutat.
– Szent szar, haver! – hebegte Norris Weaver. –
Kilıtted!
– Tudom – mondta Andy rezzenetlenül. A harcos
csodálta volna érte. – Gyerünk, nézzük meg, ki az.