KING

UTÓSZÓ
Ezzel ér véget A Setét Torony címő hosszú mese hat
vagy hét kötetének második könyve. A harmadik, a
Puszta földek részletesen elmondja Roland, Eddie és
Susannah kutatását a Torony után; a negyedik, az
Üveg és varázsló varázslatról és csábításról mesél, de
fıleg azokról a dolgokról, amelyek Rolanddal estek
meg, mielıtt az olvasók elıször látták volna meg a
feketébe öltözött ember nyomában.
Meglepetésemhez, amelyet akkor éreztem, mikor
láttam, hogyan fogadják ennek a történetnek az elsı
kötetét, amely olyannyira más, mint a többi írásom,
amelyek ismertté tettek, csupán hálám mérhetı,
mindazok iránt, akik olvasták, és akiknek tetszett.
Tudják, ez a történet valamilyen módon az én
Tornyom; ezek az emberek, fıleg Roland, nem
hagynak nyugton. Hogy tudom-e, mi az a Torony, és
mi vár ott Rolandra (el fogja-e érni, számítaniuk kell-e
olvasóimnak arra a lehetıségre, hogy nem ı lesz az
egyetlen)? Igen... és nem. Csak annyit tudok, hogy a
történet újra és újra szólított engem egy tizenhét éves
idıszak során. Ez a második kötet hosszabb, mégis
sok kérdést megválaszolatlanul hagy, és a csúcspont
még messze a jövıben rejlik, mégis úgy érzem, hogy
ez a kötet sokkal több szálon fut, mint az elsı.
És a Torony közelebb került.
STEPHEN KING
1986. december 1.