KING

érte Henry, mert szereti.
Kétli, mesélte Eddie a harcosnak, hogy az anyja
tudta volna, miket mővelnek: képregényeket csórtak
a Rincon sugárúti trafikból, bagóztak a Kohó utcában
a Galvánmő mögött.
Egyszer megláttak egy Chevroletet, amelyben benne
maradtak a kulcsok, és noha Henry alig tudott
vezetni – tizenhat éves volt, Eddie pedig nyolc –,
begyömöszölte az öccsét a kocsiba, és azt mondta,
bemennek New Yorkba városnézıbe. Eddie félt, sírt,
Henry is félt, és dühös volt Eddie-re, azt mondta neki,
hogy pofa be, ne viselkedjen úgy, mint egy hülye
csecsemı, van tíz dollárja, Eddie-nek is van háromnégy,
egész nap mozizhatnak, azután fölszállnak a
magasvasútra és hazamennek, mielıtt az anyjuk az
asztalra tehetné a vacsorát és elcsodálkozhatna, hol
császkálnak. Eddie azonban csak sírt tovább, és a
Queensboro híd környékén észrevettek egy
rendırautót egy mellékutcában, és noha Eddie elég
biztos volt benne, hogy a zsaru még csak feléjük sem
nézett, egen-nel válaszolt, amikor Henry reszelıs,
reszketeg hangon megkérdezte, hogy szerinte
kiszúrta-e ıket a közeg. Henry elsápadt, és olyan
gyorsan vágódott be a járda mellé, hogy csaknem
letarolt egy tőzcsapot. Már a sarok felé rohant,
amikor Eddie, aki mostanra ugyancsak pánikba esett,
még mindig az ismeretlen kilincscsel bajlódott. Henry
megállt, visszajött, kihúzta Eddie-t a kocsiból. Le is
kevert neki kettıt. Azután visszamentek – jó, inkább
osontak – Brooklynba. Ezzel nagyjából el is ment a
nap, és amikor az anyjuk megkérdezte, miért ilyen
izzadtak, fáradtak, és miért hevültek ki ennyire,
Henry azt felelte, hogy majdnem egész nap
baseballozni tanította Eddie-t a pályán meg a ház
mögötti játszótéren. Azután jött néhány nagyfiú, és
futniuk kellett. Az anyjuk megcsókolta Henryt,
napsugarasan mosolygott Eddie-re, és azt mondta,