KING

ellentétére, olyan volt, mint a tejszín, igen, éppen
olyan, mint kancsóból ömlı tejszín a kávé felett, a
tapintása, a bugyi eltőnt a ruha szegélye alatt,
csakhogy az a ruha most lángoló narancsszín volt, a
bugyi nem fölfelé haladt, hanem lefelé, még mindig
fehéren, de már nem pamutból, nejlonbugyi volt,
olcsó, áttetszı nejlonbugyi, minden tekintetben olcsó,
és emlékezett, hogy kilépett belıle, emlékezett rá,
hogyan csillogott a '46-os Dodge DeSoto
padlószınyegén, igen, milyen fehér volt, milyen olcsó
volt, nem egy méltóságteljes fehérnemő, csak egy
olcsó bugyi, a lány is olcsó, és jó, hogy olcsó, jó, hogy
eladó, hogy még csak nem is kurva, inkább egy jó
tenyészkoca; nem kerek porcelántányérra emlékezett,
hanem egy fiú kerek, fehér arcára, holmi részeg,
meghökkent diák arcára, nem porcelántányér volt, de
az arca olyan kerek, mint a Kék Asszony
porcelántányérja, és pókhálószerő minta is volt az
arcán, és ez a háló éppen olyan kéknek látszott, mint
a Kék Asszony nagyon spéci porcelántányérjáé, de
csak azért, mert a neon vörös volt, a neon jajvörös
volt, és a sötétben, az autóscsárda neonreklámjának
fényében kéknek látszottak a vérzı csíkok, amelyeket
az ı körmei hasítottak abba az arcba, a fiú egyre csak
azt fújta, Miért csináltad miért csináltad miért
csináltad, azután letekerte az ablakot, így ki tudta
dugni a fejét, hogy taccsolhasson, ı pedig emlékezett,
hogy a wurlitzerbıl Dodie Stevens énekelt rózsaszín
főzıs barna cipırıl meg egy bíbor szalagos nagy
panamakalapról, emlékezett, hogy a taccs úgy
hangzott, mint amikor a kavicsot forgatja a
betonkeverı, a hímvesszı pedig, amely pillanatokkal
elıbb ónos felkiáltójelként meredt elı a
szeméremszırzet bozontjából, most gyenge, fehér
kérdıjellé lottyadt; emlékezett, hogy a hányás
kövecses karistolása elhallgatott, majd újrakezdıdött,
és ı azt gondolta, Úgy látszik, még nem elég az