KING

hullámverésen: egy pisztolylövés súlyos dörrenése.
15
– Jobban megértettél te, mint ahogy állítod –
mondta Eddie. – Sokkal jobban. Azt hiszem, azért
akarsz magaddal vinni, hogy távol legyek tıle. –
Fejével az ajtó felé intett, miközben továbbra sem
vette le a szemét Rolandról. Öntudatlanul ismételte,
amit nem is olyan távol valaki más gondolt: – Tudom,
hogy beteg vagy, rendben, de lehet, hogy sokkal
gyengébbnek teszed magad, mint amilyen vagy. Lehet,
hogy csak egy kicsit elengedted füled-farkad.
– Meglehet – felelte Roland mosoly nélkül, és
hozzátette: – De nem csináltam ilyet.
Pedig így volt... legalábbis egy kicsit.
– Néhány lépés akkor sem árthat, nem igaz? Nem
bírok tovább kiabálni. – Az utolsó néhány szótag,
mintha ezt az állítást akarná bizonyítani, károgásba
fulladt. – És szeretném, ha meggondolnád, mit akarsz
csinálni, mit tervezel. Ha nem tudlak rábeszélni, hogy
gyere velem, akkor legalább hadd figyelmeztesselek,
hogy most is légy óvatos.
– A drága Tornyodért – vicsorgott Eddie, de félútig
lecsúszkált a domboldalon, amelyre fölmászott, meg
viselt tornacipıjével egykedvő rıt porfelhıket kavarva.
– A drága Tornyomért és a te drága egészségedért –
mondta a harcos. – Nem említve a drága életedet.
Elıhúzta megmaradt pisztolyát a bal oldali tokból, és
furcsa szomorúsággal nézte.
– Ha azt hiszed, hogy megijesztesz...
– Nem hiszem. Tudod, hogy nem lıhetek rád, Eddie.
De azt hiszem, szükséged van egy leckére, hogy lásd,
mennyire másképp állnak a dolgok. Hogy mennyire
megváltozhatnak.
Roland fölemelte a fegyvert, úgy, hogy a csı nem
Eddie-re mutatott, hanem az üresen hullámzó
óceánra, és meghúzta a ravaszt. Eddie feszülten várta