KING

származunk. És most pontosan ilyen szagot érzek.
Egy majomét.
Látta Andrew szemét a visszapillantó tükörben, és
megsajnálta azért, amit a szemében látott. Néha
nemcsak a vizeletét nem tudja visszatartani az ember.
– Sajnálom, Miz Holmes.
– Nem – mondta, és ismét megdörzsölte a
halántékát. – Én vagyok, aki sajnálja. Nehéz volt ez a
három nap, Andrew.
– Én is így gondulom – mondta Andrew olyan
megbotránkozott hangon, mint egy aggszőz, hogy
Odetta akaratlanul elnevette magát. De a nagyobbik
része nem nevetett. Azt gondolta, tudja, mibe vág
bele; hogy teljesen felmérte, milyen rossz lesz. De
tévedett. Nehéz három nap. Hát így is lehet mondani.
Meg úgy is, hogy az ı három napja a mississippi
Oxfordban egy rövid évad volt a pokolban. De vannak
dolgok, amiket az ember nem mondhat ki. Elıbb
meghal, mint hogy kimondja ıket... majd csak mikor
szólítják a Mindenható Atyaisten trónusa elé, ahol
feltehetıleg még azokat az igazságokat is be kell
vallani, amelyek azokat a pokoli viharokat kavarják az
ember két füle közti furcsa szürke kocsonyában (a
tudósok azt mondják, a szürke zselének nincsenek
érzıidegei, hát ha ez nem a legnagyobb ostobaság,
akkor nem is tudom, mi az).
– Szeretnék már otthon lenni és fürdeni, fürdeni,
fürdeni, aludni, aludni és aludni. Utána üde leszek,
mint a harmat.
– Az már biztos is! Éppen olyan lesz! – Andrew
bocsánatot szeretett volna kérni valamiért, és nála ez
járt a legközelebb a bocsánatkéréshez. Ezek után nem
mert megkockáztatni további beszélgetést, így
szokatlan csöndben jutottak el az Ötödik sugárút és a
Central Park South sarkán álló szürke viktoriánus
épületig, amely nagyon elegáns szürke viktoriánus
épület volt, és ı benne a fekete bárány. Tudta, hogy