KING

Eddie nem tanulta meg most a leckét, akkor sohasem
fogja. Legközelebb, ha azt mondja neki, hogy legyen
óvatos, Eddie óvatos lesz, és egyébként is ez a némber
rettentı gyors. Nem lenne bölcs dolog továbbra is
Eddie fürgeségére és a hölgy nyomorékságára bízni az
eseményeket.
Nekilendült, átrepült Eddie-n, hanyatt lökte a nıt,
és ráesett.
– Kéne, köpıláda? – visította Detta, egyidejőleg
hozzádörgölve ágyékát a férfiéhoz, és Roland feje fölé
emelte a kezét, amelyben még mindig ott volt a
fegyver. – Kéne? Tőlem meg is kapod, amit akarsz!
– Eddie! – ordította Roland, és most nem csupán a
hangját emelte föl, de parancsolt.
Eddie egy pillanatig csak kuporgott bénultan, vér
csöpögött az álláról (amely máris dagadni kezdett), és
meredt szemmel bámult. Mozgás, nem tudsz
mozogni?, gondolta a harcos, vagy nem is akarsz? Az
ereje apadt, és ha a nı most lecsap a súlyos
pisztolyaggyal, akkor eltöri a karját... ha még idıben
fel tudja kapni a karját. Ha nem, akkor a fejét csapja
szét.
Ekkor Eddie megmozdult. Megragadta a lesújtó
fegyvert, a nı visítva fordult feléje, harapni próbált,
mint egy vámpír, és olyan torokhangú, sötét déli
zsargonban átkozta, amelyet még Eddie sem értett,
Rolandnak meg úgy hangzott, mintha a nı hirtelen
valamilyen idegen nyelvre váltott volna. De a fiúnak
sikerült kicsavarnia a markából a fegyvert, és miután
a fenyegetı csapás veszélye elhárult, Roland már
képes volt ártalmatlanná tenni.
A nı azonban most sem adta fel, vonaglott,
rángatódzott, káromkodott, sötét arca fürdött a
verejtékben.
Eddie csak bámult. Az álla leesett, tátogott, mint
egy hal. Tétován az állához nyúlt, megrándult,
visszahúzta a kezét, rámeredt véres ujjaira.