KING

összetart. Minden létezést, minden idıt, minden teret.
– Négyrıl beszéltél. Ki a másik kettı?
– Nem tudom, még el kell hívnom ıket.
– Ahogy engem hívtál. Vagy ahogy most akarsz
elhívni.
– Igen.
Kint recsegı robbanás hallatszott, mintha
aknavetıt sütöttek volna el. A Ferde Torony utcai
ablaka betört. A kocsmát kezdte betölteni a könnygáz
fojtogató felhıje.
– Nos? – kérdezte Roland. Megragadhatta volna
Eddie-t, hogy kapcsolatukkal életre kényszerítse az
ajtót, majd mindkettejüket áthurcolja rajta. De ı látta
Eddie-t, amint az életét kockáztatta érte; látta ezt a
lidércektıl megszállt embert egy született harcos
méltóságával viselkedni, annak ellenére, hogy a méreg
rabja volt, és anyaszült meztelenül kellett küzdenie.
Azt akarta, hogy Eddie saját elhatározásából kövesse.
– Felfedezés, kalandok, tornyok, világok, amelyeket
meg kell hódítani – mondta Eddie, és halványan
elmosolyodott. Egyikük sem fordult meg, amikor
újabb könnygázgránátok repültek be az ablakon,
majd sziszegve felrobbantak a padlón. Balazar
irodájába most kacskaringóztak be a gáz elsı maró
indái. – Hát ez jobban hangzik, mint azok az Edgar
Rice Burroughs-könyvek a Marsról, amelyeket Henry
olvasott néha kölyökkorunkban. Csak egy dolgot
hagytál ki.
– Mi az?
– A szépséges, pucér mellő lányokat.
A harcos elmosolyodott. – Úton a Setét Torony felé
– mondta – bármi lehetséges.
Eddie ismét megvonaglott. Fölemelte Henry fejét,
megcsókolta hővös, hamuszínő arcát, gyengéden
félretette a vércsíkos ereklyét, és fölállt.
– Jól van – mondta. – Amúgy sem terveztem semmit
ma estére.