KING

12
Aznap este a harcos elhasználta az utolsó biztosan
jó töltényét a vadászathoz. Holnap este elkezdi
módszeresen kipróbálni a használhatatlannak hitt
töltényeket, ámde hajlamos volt igazat adni Eddienek:
végül úgy kell majd agyonverniük a
nyavalyásokat.
Olyan volt ez az éjszaka is, mint a többi: a tőz, a
sütés, a hús kibontása a héjból, az evés – amely
mostanra lassú lett és kelletlen. Csak felfúj minket,
gondolta Eddie. Megkínálták Dettát, aki visított,
vihogott, káromkodott, megkérdezte, meddig nézik
még hülyének, majd vadul jobbra-balra hánykolódott,
nem törıdve azzal, mennyire megszorulnak rajta a
kötelékek, mindenáron fıl akarta borítani a
tolókocsit, hogy megint fıl kelljen szedniük, mielıtt
ehetnének, azonban Eddie elkapta, Roland pedig
mindkét oldalról szikladarabokkal kiékelte a
kerekeket.
– Meglazítom egy kicsit a köteleket, ha nyugton
maradsz – mondta Roland.
– Szíjd ki a szart a seggembül, mocsok!
– Nem értem, hogy amit mondasz, az igen vagy
nem.
A nı ránézett, összeszőkült szemmel kutatta a
nyugodt hangban a gúny rejtett tüskéjét (Eddie
ugyancsak ezen tőnıdött, de nem tudta megmondani,
gúnyolódott-e Roland vagy sem), majd egy perc múlva
morcosan közölte: – Nyugton maradok. Túl éhes
vagyok ahho, hogy szétrúgjam a tökötök. Attok
nekem, fijúk, valami rendes kaját, vagy csak halálra
akartok éhesztetni? Ez a tervetek? Túl gyávák vattok
ahho, hogy csak úgy megfujcsatok, én meg sose
fogom megennyi a mérget, így hát eztet tervezhetitek.
Kiéheztettek. Na maj meglássuk! Meglássuk! Meg ám!
Ismét rájuk villantotta vigyorának vérfagyasztó
sarlóját.