KING

játszó két pasas, de a raktárban tartózkodó további
két „úriember" is beszállt.
– Akarja, hogy becsukjam az ajtót, Mr. Balazar? –
kérdezte halkan 'Cimi.
– Nem, hagyd csak – felelte Balazar. Második
generációs szicíliai volt, de a beszédében nyoma sem
volt akcentusnak, és nem is úgy beszélt, mint aki az
utcán járt iskolába. Számos kor- és üzlettársától
eltérıen ı érettségizett, sıt két évig üzleti ismereteket
hallgatott a New York-i egyetemen. Hangja, akárcsak
üzleti módszerei, csendes volt, kulturált és amerikai,
ami Jack Andolinihez foghatóan megtévesztı
jelenséggé tette. Aki elıször hallotta tiszta, akcentus
nélküli amerikai angolságát, annak úgyszólván leesett
az álla, mint egy különösen mővészi hasbeszélés
hallatán. Balazar úgy festett, akár egy paraszt vagy
kocsmáros, esetleg jelentéktelen maffiózó, aki nem
annyira szellemi képességeinek köszönheti sikereit,
sokkal inkább annak, hogy a megfelelı helyen
tartózkodik a megfelelı idıben. Az ilyen jelenségeket
csúfolták egy korábbi nemzedék okostónijai
„Bajuszkirálynak". Kövér ember volt, és parasztosan
öltözött. Ma este kigombolt nyakú, sima fehér
(átizzadt hónaljú) pamuting volt rajta, hozzá sima
szürke zsávolynadrág. Meztelen, kövér lábára barna
papucscipıt húzott, olyan ócskát, amely sokkal
inkább volt papucs, mint cipı. Bokáján kék és lila
vénák kígyóztak.
'Cimi és Claudio elbővölve figyelték.
Valaha úgy nevezték, hogy Il Roche – A Szikla.
Némely öregfiú most is így hívta. Íróasztalának jobb
fölsı fiókjában, ahol más üzletemberek a noteszeiket,
tollaikat, gemkapcsokat, efféléket tárolják, Enrico
Balazar három pakli kártyát tartott. Ezekkel azonban
sohasem kártyázott.
Épített belılük.
Fogott két lapot, egymásnak támasztotta ıket. Így