KING

Cort mindig ugyanazt mondta: Állj föl, és ne nyafogj,
kukac! Elfeledkeztél atyád arcáról!
Így hát Eddie-nek el kellett aludnia, bár Roland
figyelmeztette, hogy legyen óvatos. Amikor biztos volt
benne, hogy mindketten alszanak (a hölgynél tovább
várt, mert úgy gondolta, ı esetleg forralhat valamit),
megtöltötte a pisztolyait üres hüvelyekkel, lecsatolta
(fájó szívvel) a fegyveröveket, és letette ıket Eddie
mellé.
Azután várakozott.
Egy órát; kettıt; hármat.
Félig lepergett már a negyedik óra is, fáradt, lázas
teste szunyókálni akart, amikor inkább megérezte,
mintsem meglátta, hogy a hölgy fölébredt, mire a
harcosnak is nyomban kiröppent a szemébıl az álom.
Leste, ahogy arrébb gurul. Leste, ahogy karmokká
görbült kezekkel vonszolja magát elıre a homokon a
fegyverövek felé. Leste, ahogy kihúzza az egyik
pisztolyt, közelebb tekergızik Eddie-hez, megtorpan, a
fejét fölemeli, kitágult orrlyukkal nem is annyira
szagolja, mint ízlelgeti a levegıt.
Igen. Ezt a nıt hozta át.
Amikor a harcosra sandított, Roland nem csupán
tettette az alvást, mert a nı megérezte volna a csalást;
igazán elaludt. Amikor érzékelte, hogy a hölgy
figyelme másfelé fordul, fölébredt, és kinyitotta fél
szemét. Látta, ahogy emeli a fegyvert – kisebb
erıfeszítésébe került, mint Eddie-nek, amikor Roland
elıször adta kezébe a pisztolyát –, és a fiú fejére céloz.
Azután félbehagyta a mozdulatot, és valami hihetetlen
alattomosság ömlött el az arcán.
Ebben a pillanatban Martenre emlékeztetett.
A dobtárat piszkálta, elıször rossz irányba húzta a
zárat, aztán kinyitotta. Látta a hüvelyek végét. Roland
megfeszült, várta, vajon észreveszi-e, hogy az elsütı
szerkezet tője egyszer már rácsapott a
hüvelykarimára, és megnézi-e a tár másik végét, ahol