KING

ársonyos, de nagyon erıs karok), a tengerre, az égre,
a partra, a fodrozódó hegylábakra, ahol a harcos
bizonyára most keres vizet (vagy most eszi meg élve
valami új és érdekes szörnyeteg, olyasmi, amire Eddie
nem szívesen gondolt), röviden, az egész világra.
– Megértem, mit érzel. Elıször magam is frankón
irreálisnak találtam.
Csakugyan? Most már úgy rémlett, simán
elfogadta, talán mert beteg volt, majd' szétrázta a
reszketés egy löket anyag után.
– Majd túljutsz rajta.
– Nem – ismételte a lány. – Azt hiszem, itt két dolog
következhetett be, de bármelyik is történt, én még
mindig a mississippi Oxfordban vagyok, és ez itt nem
létezik.
Ebben a stílusban folytatta. Ha a hangja erısebb
(vagy ha Eddie nem szerelmes), akkor akár
elıadásnak tőnhetett volna, de ha annak is szánta,
sokkal inkább hallatszott versnek, mint elıadásnak.
Eddie-nek mindegyre emlékeztetnie kellett magát,
hogy akármekkora marhaságnak tőnjék, ez az
igazság, és neked meg kell gyıznöd róla. Az ı
érdekében!
– Lehet, hogy megsérült a fejem – mondta a nı. –
Oxford városában a fejsze és a gumibot forgatásáról
híresek a lakók.
Oxford városában.
Emlékezés gyenge húrja pendült Eddie agyának
hátsó zugában. A nı ezt olyan ritmusban mondta,
amely valamilyen okból Henryt juttatta az eszébe...
Henryt és nedves pelenkákat. Miért? Hogyan? Most
nem számított.
– Azt próbálod mondani, hogy ez valamilyen álom,
amelyet eszméletlenségedben látsz?
– Vagy kómában vagyok – felelte a nı. – És ne nézz
úgy rám, mintha hülyeséget mondanék, mert ez nem
bolondság. Ide nézz.