KING

szellemnek. Az imbolygó fazon fehér, beesett arcán
kiütött a durva borosta. Cafattá tépett ingét
összecsavarodott csíkokban lobogtatta a szembeszél,
föltárva a bordák éhezéstıl kiálló kosarát. Jobb
kezére piszkos rongyot tekert. Betegnek látszott,
haldokló betegnek, de még így is elég keménynek
ahhoz, hogy Andolini lágy tojásnak érezze magát.
Azonkívül két pisztolya is is volt ennek a
madárijesztınek.
Özönvíz elıtti mordályok voltak, mintha valamelyik
vadnyugati múzeumból szalajtották volna ıket... de
azért pisztolyok voltak, sıt talán mőködıképesek, és
Andolini hirtelen rájött, hogy most azonnal a fehér
arcú alakot kell a gondjaiba vennie... már ha tényleg
nem kísértet, mert ha mégis az, akkor úgyis mindegy,
nincs értelme aggódni miatta.
Andolini elengedte Eddie-t, és jobbra gurult, alig
érezve az éles sziklát, amely fölhasította ötszáz
dolláros sportzakóját. Ugyanebben a pillanatban a
harcos bal kézzel fegyvert rántott, amit úgy csinált,
mint mindig, akár beteg volt, akár nem, akár ébren,
akár félálomban: gyorsabban, mint a kék nyári villám.
Nekem lıttek, gondolta émelygı csodálattal
Andolini. Krisztusom, ez gyorsabb, mint bárki, akit
valaha láttam! Nekem lıttek, Szőz Mária, Istennek
anyja, ez szétlı engem, ez sz...
A rongyos ingő ember meghúzta a bal kezében
tartott revolver ravaszát, és Jack Andolini azt
gondolta – valóban gondolta –, hogy meghalt, amíg a
dörrenés helyett meg nem hallotta a tompa kattanást.
Csütörtök.
Andolini mosolyogva feltérdelt, és fölemelte a
pisztolyát.
– Nem tudom, ki vagy, de búcsúcsókot adhatsz a
saját seggednek, te kurva szellem – mondta.
13