KING

izonyította.
– Látod valamelyiket? – kérdezi Eddie. A nap
ereszkedik, narancsszín ösvényt fest a vízre, így a
harcos, becslése szerint, ez alkalommal legalább hat
órán át nem volt öntudatánál. Erısebbnek érzi magát.
Fölül, lenéz a vízre. A part és a hegyek nyugati
lejtıjéig nyújtózó síkság majdnem ugyanolyan; érzi a
tájkép apró változásait és a szemetet (a döglött sirályt,
amely borzolódó tollú apró kupacként hever tılük
balra vagy húszméternyire, a víz szegélyétıl pedig
harmincméternyire), ám ezeket leszámítva ugyanott is
lehetnének, ahonnan elindultak.
– Nem – mondja a harcos. Majd: – Igen. Ott van egy.
Odamutat. Eddie pislog, azután bólint. Amint a nap
lejjebb ereszkedik, a narancs ösvénybıl egyre inkább
vér lesz, az elsı homárszörnyek elıbukkannak a
hullámok közül, és fölfelé másznak a parton.
Ketten idétlenül döcögı versenyfutásba kezdenek a
döglött sirályért. A gyıztes lecsap rá, feltépi, és a
pofájába tömi a rothadó húst. – Did-a-csik? – kérdezi.
– Dum-a-csum? – feleli a vesztes. – Dod-a...
BUMMM!
Roland fegyvere félbeszakítja a második
teremtmény kérdezısködését. Eddie leszalad,
megragadja a hátánál fogva, közben aggodalmasan
figyeli a társát. Azzal nincs gond; a sirállyal van
elfoglalva. Eddie elhozza a zsákmányt, amely még
mindig rángatózik, emelgeti az ollóját, de elég hamar
elcsitul. A farka még egyszer utoljára fölível, azután
csak lelöttyen, ahelyett hogy lecsapna. Az ollók
ernyedten lógnak.
– Rögvest asztalon az estebéd, gazda – mondja
Eddie. –Választhat: csúszómászófilét vagy pedig
csúszómászófilét kér? Mellik ízlene inkább, gazda?
– Nem értlek – mondta a harcos.
– Dehogynem – válaszolta Eddie. – Csak hiányzik
belıled a humorérzék. Mi történt vele?