KING

hogy ez nem tréfa, nem csalás. De a dobozban bizony
lıszer volt, tiszta, ragyogó, makulátlan, soha ki nem
lıtt, soha újra nem töltött lövedékek. Az egyiket egy
pillanatra a fénybe tartotta, azután visszatette a
dobozba.
– Most vegyen elı egy béklyót.
– Béklyót...?
A harcos tanácskozott a Mortcipédiával. – Bilincset.
– Uram, nem tudom, hogy mit akar. A pénztárgép...
– Tegye, amit mondtam. Most rögtön.
Krisztusom, ennek sohasem lesz vége, nyögött fel
gondolatban Kövér Johnny. Felnyitott egy újabb tárlót
a pulton, és elıvett egy bilincset.
– Kulcs? – kérdezte Roland.
Kövér Johnny odadobta a pultra a bilincs mellé. A
kulcs halkan kattant. Az egyik öntudatlan rendır
hirtelen felhorkant, Johnny pedig sikoltott.
– Forduljon meg – mondta a harcos.
– Ugye nem lı le? Mondja, hogy nem!
– Nem lövöm le – felelte fahangon Roland. –
Amennyiben most rögtön megfordul. Ha nem, akkor
lelövöm.
Kövér Johnny megfordult és pityeregni kezdett. A
pofa természetesen megígérte, hogy nem fogja lelıni,
de az egésznek kezdett egyre inkább olyan szaga
lenni, mint egy gengszterleszámolásnak, hogy nem
lehetett nem tudomást venni róla. Erre eddig gondolni
sem mert. Hüppögése fojtott vonításba csapott át.
– Kérem, uram, az anyám életére! Ne lıjön le! Az
anyám öreg! Vak! Az anyám...
– Meg van verve egy gyáva kukac fiúval – felelte
gorombán a harcos. – Tegye össze a két csuklóját! A
vinnyogó Kövér Johnny, akinek nadrágja lucskosan
tapadt az ágyékára, összetette a csuklóit. Pillanat
alatt kattant rajtuk az acél karperec. Fogalma sem
volt, hogy a kísértet mint tudott ilyen sebesen a pult
innensı oldalára kerülni. De nem is akarta tudni. –