KING

A nap lidércnyomásos volt.
Nehéz felbecsülni a távolságot, ha az ember ennyire
egyhangú tájon utazik, ennek ellenére Eddie tudta,
hogy mozgásuk mászássá lassult.
És azt is tudta, ki az oka.
Na ja.
Asztat minketten mettuggyátok, mondta Detta, és
alig mentek fél órája, amikor kezdték megtudni.
Tolás.
Ez volt az elsı. Finom homokban éppen olyan
lehetetlen lett volna tolni a kocsit, mint frissen esett
mély hóban elvezetni egy autót. Ezen a kavicsos,
márgás talajon lehetett tolni, de korántsem könnyen.
Egy darabig úgy-ahogy haladt a kemény, tömörgumi
kerék, recsegı kagylóhéjak, pattogó kavicsok
közepette... azután elmerült egy finomabb szemcséjő
homokos nyelven, amelyen Eddie-nek nyögve kellett
áttaszigálnia a széket és teljesen tétlen utasát. A
homok éhesen beszippantotta a kerekeket. Egyszerre
kellett tolnia és teljes testsúlyával lefelé nyomnia a
fogantyút, különben a székbe kötözött Detta arccal
beleborulhatott volna a homokba.
Detta vihogott, amikor Eddie úgy próbálta tolni,
hogy ne boruljon fel. – Jól mulacc ott hátul, cukipofa?
– kérdezte, valahányszor a kerék beleszaladt egy ilyen
futóhomokos sávba.
Amikor a harcos megmozdult, hogy segítsen, Eddie
elhessegette. – Majd te is sorra kerülsz – mondta. –
Amikor cserélünk. – De azt hiszem, az én fordulóm
sokkal hosszabb lesz az övénél, szólalt meg egy hang
a fejében. Ahogy kinéz, nemsokára örülhet, ha saját
magát elıre tudja mozdítani, nemhogy egy tolószékes
nıt. Nem, uram, Eddie, attól tartok, ez itt rád vár. Isten
bosszúja, tudod? Minden narkós évedért. Nohát, hogy
végre te mozgass másokat!
Kurtán, zihálva fölnevetett.
– Mi olyan muris, fejér fijú? – érdeklıdött Detta, és