KING

leng és ing, vakar és kapar. Azt is érezte, hogy a
tekintete szeretne visszasiklani a barna porkupacra,
noha tudta, hogy méreg. Aznap délelıtt tízkor lıtte be
magát, aminek pontosan tíz órája. De ha bármit is
tesz, akkor a helyzet megváltozik. A sápatag nem
csupán az agyát törte, ugyanakkor ıt is figyelte,
kalkulált, meddig eresztheti le Eddie-ben a mérıónt.
– Lehet, hogy tudok másikat szerezni – mondta
végül.
– Akkor miért nem próbálja meg? – kérdezte Eddie.
– De én tizenegykor lekapcsolom a villanyt, kiteszem
az ajtóra a NE ZAVARJON táblát, és ha valaki késıbb
kopog, akkor leszólok a portára, hogy molesztálnak,
küldjék a biztonsági ıröket.
– Maga szarjankó – közölte a sápatag lény
makulátlan brit kiejtésével.
– Nem – válaszolta Eddie –, a szarjankó az, akit
maga várt. Itt legyen nekem tizenegy elıtt valamivel,
amit használni tudok – nem kell, hogy elsı osztályú
legyen, csak használható –, különben magából halott
görény lesz.
7
A sápatag lény jóval tizenegy elıtt érkezett; már fél
tízre befutott. Eddie sejtette, hogy az anyag egész idı
alatt ott volt a kocsijában.
Ez alkalommal valamivel több por. Nem fehér, de
legalább tompa elefántcsontszín, ami némi reményt
ad.
Eddie megízlelte. Úgy tőnt, rendben. Sıt nemhogy
rendben. Egész jó. Összetekert egy bankót, és
szippantott belıle.
– Nohát, akkor találkozunk vasárnap – mondta
gyorsan a sápatag, és fölállt.
– Várjon! – felelte Eddie, mintha nála lenne a
fegyver. Bizonyos értelemben így is volt. Az ı fegyvere