KING

ahol ma este visszajöhetnek azok a lények, hogy
bevégezzék a mővüket.
Így hát feltápászkodott, derekára kötötte az üres
tömlıt, ám alig húsz métert tett meg abba az irányba,
ahol a fegyvereit és a tarisznyáját hagyta, amikor
félájultan ismét összeesett. Egy darabig feküdt, fél
arcával a homokon, egy kagylóhéj olyan keményen
nyomta az állkapcsát, hogy csaknem kiserkedt a vére.
Nagy nehezen sikerült meghúznia a tömlıt, azután
visszamászott oda, ahol magához tért. Alig egy
méterre tıle sivatagi jukka nıtt a lejtın: satnya volt,
mégis némi árnyékot ígért.
Rolandnak húsz mérföldnek tőnt az a húsz méter.
Ennek ellenére nagy fáradsággal odataszigálta
minden megmaradt ingóságát abba a kis
árnyéktócsába. Elnyúlt, fejét a főbe hajtotta, és máris
csúszott valahová, ahol álom, öntudatlanság vagy
halál várta. Az égre nézve próbálta megállapítani,
mennyi az idı. Még nincs dél, ám az ıt körülölelı
árnyékfolt méretébıl ítélve dél felé járhatott. Egy
pillanatig még kitartott, jobb karját az arcához emelte,
és összehúzott szemmel kereste a fertızés áruló jeleit,
hogy nem kúszik-e kitartóan a szíve felé valamilyen
méreg.
Tenyere tompa-vörös volt. Nem jó jel.
Majd bal kézzel verem ki, gondolta. Az is valami.
Aztán beszippantotta a sötétség. A következı tizenhat
órát átaludta, és álmában is mindig ott dübörgött a
fülében a Nyugati Tenger hullámverése.
3
Amikor ismét fölébredt, a tenger sötét volt, ám a
keleti égbolton halvány fény derengett. Pitymallott.
Ahogy fölült, hullámokban tört rá a szédülés.
Lehajtotta a fejét, várt.
Amikor gyengesége elmúlt, ránézett a kezére.
Csakugyan elfertızıdött, a sokatmondó vörös