KING

Leejtette a téglát, figyelte, hogy zuhan.
Pörögve hullott. Jack a napfényben világosan látta
a rátapadt vakolatdarabokat. Eltérıen a többi
pillanattól, ilyenkor minden világos volt, minden
alkotórész tökéletes, mértani pontossággal
illeszkedett; itt volt valami, amit ı lökött át a
valóságba, ahogy egy szobrász lendíti kalapácsát a
vésı felé, hogy megváltoztassa a követ, új tartalmat
teremtve a nyers calderá-ból; ez volt a világ
legnagyszerőbb dolga: logika és eksztázis egyszerre.
Néha mellétalált, vagy csak súrolta a célt, ahogy a
szobrász is idınként mellé vagy fölöslegesen üt, ám ez
tökéletes találat volt. Pontosan a fején találta a tarka
ruhás kislányt. Mort látta, hogyan fröccsen ki a vére –
ragyogóbb színe volt, mint a téglának, de végül
ugyanolyan gesztenyebarnára szárad. Hallotta, ahogy
az anyja sikítani kezd, aztán mozgásba lendült.
Átsietett a szobán, egy távoli sarokba lökte a
kilincset kiékelı széket (a másikat, amelyen
várakozott, akkor rúgta félre, amikor elindult).
Fölrántotta a pulóvert, és elıvett egy kendıt a hátsó
zsebébıl. Ezzel fordította el a kilincset.
Nem hagyhatott maga után ujjlenyomatot. Csak a
herék hagynak maguk után nyomokat.
Míg nyílt az ajtó, a hátsó zsebébe gyömöszölte a
kendıt. Ahogy végigment a folyosón, spicces
dülöngélést mímelt. Nem nézett körül.
Körülnézni ugyancsak a herék szokása.
A munkás méhek tudják, hogy ha az ember
körülbámészkodik, amikor valaki esetleg odafigyel, az
biztos út a lebukáshoz. A körülnézegetés olyasmi,
amire egy tanú emlékezhet a baleset után. Azután
valami okostóni zsaru esetleg úgy vélheti, hogy ez egy
gyanús baleset, és megindulhat a nyomozás. És
mindez egy ideges pillantás miatt. Jack nem hitte,
hogy bárki kapcsolatba hozhatná a dologgal, még