KING

– Az csak elírás lehet! – sivította a nı. Most már a
pánik szele süvöltött a hangjában. Eddie azonnal
fölismerte volna benne a Vad Narkómadár kiáltását.
– Akkor hívja föl és kérje meg, hogy érvényesítse –
felelte Katz. – Neki megvan a számom. – Igen.
Mindenkinek megvan. Pontosan ez volt a baj.
Haldoklónak néz ki negyvenhat éves korában, a
ferschlugginer orvosok miatt.
És csak annyit érek el, hogy az utolsó kevés
nyereség, amit valahogy kiizzadok, az is szétolvad, ha
ezeknek a drogos kurváknak azt mondom, hogy
húzzanak a francba. Pász.
– NEM TUDOM FÖLHÍVNI! – sikoltotta a nı. Hangja
srófként hatolt a gyógyszerész fülébe. – VALAHOL
NYARAL A BUZI FIÚJÁVAL, ÉS SENKI SEM AKARJA
MEGMONDANI, HOGY HOL!
Katz érezte, hogy a sav bugyborékol a gyomrában.
Két fekélye volt, az egyik begyógyult, a másik
állandóan vérzett, és ennek az olyan nık voltak az
okai, mint ez a kurva. Lehunyta a szemét. Így nem
látta, hogy a segédje rámered a kék öltönyös,
aranykeretes szemüveget viselı férfira, aki éppen a
pult felé közeledett, sem azt, hogy Ralph, a kövér,
öreg biztonsági ır (Katz éhbért fizetett neki, de még
azt a kiadást is keservesen sajnálta; az apjának
sohasem volt szüksége biztonsági ırre, de az apja, az
Isten rohassza meg, akkor élt, amikor New York még
város volt, nem pedig vécécsésze) hirtelen felrezzen
szokásos ködös merengésébıl, és az oldalán lógó
pisztolyért nyúl. Hallotta, hogy egy nı felsikolt, de úgy
vélte, csupán mert észrevette, hogy minden Revlon
termék le van árazva, de csak azért volt muszáj
leáraznia, mivel az a putz Dollentz az utcából aláígért.
Miközben a harcos éjszárnyú végzetként közeledett,
Katz semmi másra nem bírt gondolni, mint Dollentzre
és erre a kurvára a telefonban; elképzelte, milyen
csodálatosan festenének pucéron, mézzel jól bekenve,