KING

ünnepélyesen nézett Eddie-re. – És még valami, amit
talán te is tudsz. Hozzá sem akarok érni semmihez,
ami az övé. Semmihez. Azt hiszem, nekem az ı
holmija jelenti azt, amit a mama hoodoo-nak hívott.
Szeretem modern nınek tartani magamat... de nem
szeretném, ha bármilyen hoodoo lenne a közelemben,
amikor elmész, és körülöttem besötétedik a világ.
Eddie felnézett a fegyverrıl, még mindig kérdı volt
a tekintete.
– Tedd el – mondta Odetta olyan szigorúan, mint
egy tanárnı. Eddie nevetésben tört ki, és
engedelmeskedett.
– Miért nevetsz?
– Mert pontosan úgy beszéltél, mint Miss
Hathaway. İ volt a tanítónım harmadikban.
A nı kissé elmosolyodott, ragyogó szeme pillanatra
sem engedte el a fiút. Halkan, édesen dalolni kezdett:
– Lehullt az éjszaka égi függönye... eljött a szürkület...
– Hangja elhalt. Mindketten nyugat felé tekintettek,
ám a csillag, amelynek feljövetelekor mondták el
kívánságukat, még nem bukkant elı, noha az
árnyékok már megnyúltak.
– Van még valami, Odetta? – Hirtelen szeretett
volna maradni. Úgy vélte, ez a vágy elmúlik, amint
hátat fordít a nınek, de most alig bírt ellenállni a
kísértésnek, hogy bármilyen indokkal húzza az idıt.
– Egy csók. Az még jó lenne, ha nem haragszol.
Eddie hosszan megcsókolta. Amikor az ajkuk szétvált,
Odetta megfogta a csuklóját, mélyen a szemébe
nézett. – Még sohasem szeretkeztem fehér emberrel,
tegnap estig – mondta. – Nem tudom, fontos-e ez
neked. Még azt sem, hogy nekem fontos-e. De
gondoltam, jobb, ha tudod.
A fiú belegondolt.
– Nekem nem fontos – mondta. – A sötétben, azt
hiszem, mindketten szürkék voltunk. Szeretlek,
Odetta.