KING

égi jármőben vagyok!
Mondott még mást is, de azt Eddie nem hallotta.
Teljes odaadással öklendezett a vécécsészébe, olyan
csöndesen, amennyire lehetséges volt.
Végzett, és mielıtt megtörülte volna a száját,
olyasmi történt vele, ami még soha. Egy rémítı
pillanatra nem volt semmi, csak egy üres idıköz.
Mintha egy újságkolumnából teljesen kitöröltek volna
egy sort. Mi ez?, gondolta Eddie tehetetlenül. Mi a
fene ez a szar?
Aztán ismét hányt, mondhatni, szerencséjére:
akármit mondjanak rá, az öklendezésnek megvan
legalább az az egy elınye, hogy míg az ember vele
foglalkozik, nem tud másra gondolni.
3
Átjutottam! Az égi jármőben vagyok!, gondolta a
harcos. Egy másodperccel késıbb pedig: Meglátott a
tükörben!
Hátrébb húzódott – nem távozott, csak hátrébb
húzódott, ahogy egy gyerek hátrál egy nagyon hosszú
helyiség távolabbi végébe. Benne volt az égi jármőben,
valamint egy emberben, aki nem ı volt. Benne volt a
fogolyban. Abban az elsı pillanatban, amikor olyan
közel került a homlokzathoz (csak így tudta leírni),
akkor nem egyszerően benne volt, hanem úgyszólván
azonosult vele. Érezte a betegségét, akármi volt is az,
érezte, hogy öklendezni fog. Megértette, hogy ha kell,
hatalmába tudja keríteni ennek az embernek a testét.
Elszenvedi a kínjait, ıt is meglovagolhatja a
démonmajom, de ha szükséges, meg tudja tenni.
Vagy meglapul hátul, észrevétlenül.
Amikor a fogoly hányása abbamaradt, a harcos
elıreugrott – ez alkalommal egész a homlokzatig.
Nagyon keveset értett ebbıl a különös helyzetbıl,