KING

nevetett. Ilyeneket láthatott Jake abban a különös
másik világban.
Ez az a másik világ, gondolta a harcos.
A látvány hirtelen...
Nem változott; elmozdult. A harcos megbillent,
szédülni kezdett, a gyomra fölkeveredett. A szavak és
a kép leereszkedett, most egy folyosót látott,
amelynek túloldalán kettıs ülések sorakoztak.
Némelyik üres volt, ám a legtöbbet furcsa ruhájú
emberek foglalták el. Biztos öltönyök lehetnek, bár ı
még sohasem látott hasonlót. A nyakuk köré
kanyarított kelme ugyancsak lehetett nyakkendı,
vagy kravátli, bár még ilyet sem látott. Amennyire
meg tudta ítélni, nem voltak fölfegyverkezve, nem volt
náluk se tır, se kard, fıleg nem lıfegyver. Miféle
bizakodó birkák ezek? Némelyik apró szavakkal
borított papírdarabokat olvasott – a szavakat
helyenként képek törték meg –, mások papírra
irkáltak tollakkal, amilyeneket a harcos sohasem
látott. De nem a tollak keltették fıl a figyelmét,
hanem a papír. İ olyan világban élt, ahol a papír
nagyjából egyenértékő volt az arannyal. Még sohasem
látott ennyi papírt. Az egyik férfi éppen most tépett le
egy darabot az ölében levı sárga tömbrıl, és golyóvá
győrte, noha csak a tetejét írta tele, az alja üres
maradt. A harcos nem volt annyira beteg, hogy el ne
fogta volna a felháborodott borzadály ilyen óriási
pazarlás láttán.
Az emberek mögött ívelt fehér fal és ablakok sora
látszott. Néhány ablakot valamilyen ellenzı takart,
ám a többi mögött az ég kéklett.
Most egy nı közeledett az ajtónyíláshoz,
uniformisra emlékeztetı öltözetben. Roland ilyennel
se találkozott még. Ragyogó vörös volt, és alul
nadrágban végzıdött. Látta azt a helyet, ahol a lábak
és az ágyék találkoznak! Ilyet se látott még felöltözött
nın.