KING

Nem sokkal késıbb elaludt.
Eddie megérintette Roland arcát. A harcos
rápillantott, de nem húzódott el az érintés elıl.
– Jól vagyok.
– Ja, bitang jól. Na, mondok én neked valamit,
öregem, ma nem jutottunk valami messzire.
– Tudom. – Ráadásul ellıtte az utolsó használható
golyót, de ezt Eddie-nek nem muszáj megtudnia,
legalábbis ma este még nem. Túl kimerült újabb rossz
hírekhez.
Nem beteg, még nem, de ha túl sokáig gyalogol
pihenés nélkül, kifárad, és akkor megbetegszik.
Bizonyos értelemben Eddie máris beteg volt; mind
ketten azok voltak. Herpesz ütött ki Eddie szája
sarkában, pikkelyes foltok voltak a bırén. A harcos
érezte, hogy a fogai meglazultak, a lábujjai között
megrepedezett s vérzett a bır, éppen úgy, mint
kezének megmaradt ujjai között. Ettek, de ugyanazt
ették mindennap. Egy darabig még ellesznek így, de
végül ugyanolyan biztosan meghalnak, mintha
éheznének.
Megkaptuk a tengerészbetegséget szárazföldön,
gondolta Roland. Ilyen egyszerő. Mulatságos.
Gyümölcsre van szükségünk. Zöldségre van
szükségünk.
Eddie a nı felé biccentett. – İ ugyanígy meg fogja
nehezíteni továbbra is.
– Hacsak vissza nem jön a másik.
– Az jó lenne, de erre nem számíthatunk – mondta
Eddie. Fölvett egy megfeketedett rákollót, és
értelmetlen mintákat firkált a homokba. – Van valami
fogalmad arról, milyen messze lehet a következı ajtó?
Roland megrázta a fejét.
– Csak azért kérdem, mert ha a Kettes Szám és a
Hármas Szám között akkora a távolság, mint az Egyes
és a Kettes között, akkor ugyancsak szarban leszünk.
– Máris benne vagyunk.