KING

megkezdik az éjszakai mőszakot), és megint
odapillantott az ajtóra vésett szavakra. Ugyanaz a
borzongás futott végig rajta. Találó szavak voltak.
Istenem, de még milyen találóak. Visszanézett a
lejtıre. Egy pillanatig nem látta a lányt, azután
észrevette, hogy valami megmozdul. Egy tenyér
rózsaszínje. Odetta integetett.
Visszaintett neki, majd megfordította a tolószéket,
és futni kezdett az ellenkezı irányba, maga felé
döntve a járgányt, hogy a sokkal kisebb elsı kerekek
ne érintsék a földet. Délnek futott, vissza azon az
úton, amelyen jött. Az elsı félórában vele futott a
surranójához ragadt árnyéka is, egy girhes óriás
valószínőtlen árnya, méterekre kinyúlva kelet felé.
Azután lement a nap, az árnyék eltőnt, és a
homárszörnyek kezdtek kikászálódni a hullámokból.
Úgy tíz perccel késıbb meghallotta elsı zümmögı
kérdéseiket, amikor pedig fölnézett, megpillantotta az
esti csillagot, amely derősen ragyogott az éjszaka
sötétkék bársonyán.
Lehullt az éjszaka égi függönye... eljött a
szürkület...
Ne legyen baja! A lába máris fájt, tüdejét túl forrón
feszítette a levegı, és még egy harmadik utat is meg
kell tennie, ez alkalommal a harcos lesz az utasa, és
noha sejtette, hogy Roland legalább ötven kilóval
nehezebb Odettánál, tehát tartalékolnia kellene az
erejét, azért csak futott tovább. Ne legyen baja, ennyit
kívánok, ne legyen baja az én szerelmemnek!
Mintegy baljós elıjelként vadmacska kiáltott
rekedten, valahol a dombokon átvágó, göcsörtösen
kanyargó vízmosások mélyén... csak éppen a
hangjából ítélve akkora vadmacska lehetett, mint az
afrikai szavannán bömbölı oroszlán.
Eddie gyorsabban szedte a lábát, és ahogy tolta
maga elıtt az utas nélkül maradt kocsit, a szél
hamarosan kísértetiesen zöngicsélı danára gyújtott a