KING

– Nagyon fárasztó nap volt – fejezte be helyette a fiú.
– Igen. Enned kell, Eddie.
– Neked is.
– Csak remélem, hogy nem betegszem meg tıle
ismét.
Eddie rámosolygott.
– Nem hinném, hogy megtörténne.
6
Késıbb, miközben idegen csillagképek járták lassú
gavotte-jukat a fejük fölött, mindketten úgy érezték,
hogy a szeretkezés még sohasem volt ilyen édes, ilyen
tökéletes.
7
Hajnalban indultak rohanvást, és kilencre Eddie
azt kívánta, bárcsak megkérdezte volna Rolandot, mit
tegyen, ha eléri azt a helyet, ahol a dombok
leereszkednek a partra, és még mindig nem látja az
ajtót. Elég fontos kérdés lett volna, mert
vitathatatlanul közeledett a part vége. A dombok
egyre közelebb masíroztak, átlós vonalban
ereszkedtek a víz felé.
Maga a part sem volt már olyan, mint korábban: a
talaj szilárd volt és elég sima. Valami – Eddie
feltételezése szerint vízmosás, vagy valamilyen esıs
évszak utáni áradás (még egyszer sem látott esıt
ebben a világban, egyetlen csöppet sem; az ég
néhányszor beborult, de azután ismét eloszlottak a
felhık) – ledarálta a kiugró sziklák csúcsait.
Fél tízkor Odetta fölkiáltott: – Állj, Eddie! Állj!
A fiú olyan hirtelen állt meg, hogy Odettának meg
kellett markolnia a karfát, különben kiesett volna a
székbıl. Eddie szempillantás alatt megkerülte a
szerkezetet.
– Bocsáss meg – kérte. – Jól vagy?