KING

Ez nem nekem való.
– Ki vagy te? – süvölti Eddie.
– A sorsod – suttogja a harcos.
– Miért nem mész már a jó büdös francba
meghalni? – kérdezi Eddie. A harcos igyekszik szólni,
de mielıtt sikerülne, elsodródik, mert jön az újabb
keverés
BUMM!
Roland kinyitja a szemét, milliárdnyi csillag kering
a feketeségben, megint lehunyja.
Nem tudja, mi történik, de úgy véli, minden
rendben. A pakli egyre surrog, megint jön a
keverés
Megint az ízes, zamatos hús. Jobban érzi magát.
Eddie is jobban fest, bár ideges.
– Közelednek – mondja. – Lehet, hogy rondák, de
nem totál hülyék. Tudják, mit csinálok. Valahogy
tudják, és nem csípik. Minden éjszaka közelebb
jönnek kicsit. Lehet, hogy hajnalban okosabb lenne
távozni, ha tudsz. Különben lehet, hogy ez lesz az
utolsó hajnal, amelyet látunk.
– Mi? – Ez nem épp suttogás, hanem harákolás,
valahol a suttogás és a rendes beszéd között.
– İk – mondja Eddie, és a part felé int. – Dad-acsak,
dum-a-csum, meg a többi marhaság. Azt hiszem,
Roland, ezek hasonlítanak ránk: imádnak kajálni, de
nem igazán kedvelik, ha ıket kajálják.
Roland az iszonyat váratlan rohamában döbben rá,
milyen rózsaszín-fehér hússal etette Eddie. Nem tud
beszélni; az undor megfosztja attól a kevés hangjától
is, ami visszatért. Ám Eddie mindent le tud olvasni az
arcáról, amit mondani akar.
– Mit képzeltél, mit csináltam? – Majdhogynem
acsarog. – Odaszóltam Vörös Homárhoz, hogy hozzák