KING

el egy gyerektıl egy gumipuskát.
Ahelyett, hogy befejezte volna a mondatot, fogta a
kulcsot, kinyitotta a bilincset. Észrevette a 357-es
Magnumot, amelyet Roland a sarokba rúgott, és
fölvette. Tokja nem lévén, a nadrágjába dugta.
– Hé, az az enyém! – bıdült el Kövér Johnny.
– Igazán? Visszakéred? – kérdezte lassan O'Mearah.
A feje kutyául fájt. E pillanatban nem volt hıbb
vágya, mint megtalálni Mr. Aranykeretest és
fölszögezni valami kéznél levı falra. Tompa szögekkel.
– Hallottam, hogy Atticában szeretik az ilyen kövér
alakokat, Johnny. Azt szokták mondani: „Minél
nagyobb a párna, annál jobb tömni." Biztos, hogy
vissza akarod kérni?
Kövér Johnny szó nélkül elfordult, de nem elég
gyorsan, hogy O'Mearah észre ne vegye a könnyeket a
szemében és a foltot a nadrágján. Nem sajnálta.
– Hol van? – kérdezte Carl Delevan kásás, fojtott
hangon.
– Elment – felelte Kövér Johnny tompán. – Csak
ennyit tudok. Elment. Azt hittem, megöl.
Delevan lassan föltápászkodott. Ragadós
nedvességet érzett az arcán, és az ujjaira nézett. Vér.
Bassza meg. A fegyvere után tapogatódzott, egyre
tapogatott, tapogatott és reménykedett, még sokkal
azután is, amikor az ujjai biztosították róla, hogy a
fegyver tokostul eltőnt. O'Mearah-nak közönséges
fejfájása volt, Delevan viszont úgy érezte, mintha
valaki a koponyája belsejében végzett volna
atomfegyver-kísérleteket.
– A pofa elvitte a pisztolyomat – jelezte
O'Mearahnak. A hangja annyira tompa volt, hogy alig
lehetett érteni a szavait.
– Üdvözöllek a klubban.
– Itt van még? – Egy lépést tett O'Mearah felé,
annyira balra dılve, mintha egy viharos tengeren
hányódó hajón állna, azután kényszerítette magát,