KING

a fertızést. Csak elnyomja. Néhány nap múlva
visszatér. Újabb adagra van szükségünk, de legalább
van ajtó, ahol átmenjünk. Addig lazíts. – Ám közben
boldogtalanul gondolt Odetta hiányzó lábaira és arra,
hogy egyre hosszabb utakat kell megtenniük a vízért.
Vajon Roland tudott volna ennél rosszabb idıt találni
a visszaesésre? Nyilván ez is lehetséges, Eddie csak
azt nem tudta elképzelni, hogyan.
– Valamit mondanom kell Odettáról.
– Ez a neve?
– Aha.
– Nagyon szép név – mondta a harcos.
– Igen. Én is úgy vélem. Az a nem szép, ahogy erre a
helyre gondol. Nem hiszi el, hogy itt van.
– Tudom. És engem sem kedvel túlságosan, ugye?
Nem, gondolta Eddie, de ettıl még nem kevésbé gondol
rád úgy, akár egy zsákos emberre, akit ı hallucinál.
Ezt nem mondta ki, csak bólintott.
– Az ok csaknem ugyanaz – mondta a harcos. –
Mert látod, ı nem az a nı, akit áthoztam. Egyáltalán
nem.
Eddie rámeredt, majd hirtelen izgalommal bólintott.
Az az elmosódó villanás a tükörben... az acsargó arc...
Rolandnak igaza van. Jézusom, hát persze hogy igaza
van! Az egyáltalán nem Odetta volt.
Azután eszébe jutott a kéz, amely hanyagul turkált
a sálak között, azután ugyanolyan hanyagul
gyömöszölte bele a bóvlit a nagy táskába – mintha
egyenesen azt kívánná, hogy elkapják.
Ott voltak a győrők.
Ugyanazok a győrők.
De ez nem szükségszerően jelenti azt, hogy
ugyanazon a kézen, gondolta vadul, ám csak egy
másodpercig. Megfigyelte a nı kezét. Ugyanaz a
hosszú ujjú, törékeny kéz.
– Nem – folytatta a harcos. – İ nem ugyanaz. – Kék
szeme figyelmesen tanulmányozta Eddie-t.