KING

hogy a harcos a tegnapi tőz hamuja mellett ül,
takaróba burkolódzva, mint egy indián. Mellé ült.
– Hogy vagy? – kérdezte halkan. A hölgy még aludt
kötelékeiben, noha idınként megrándult, motyogott
és nyögött.
– Minden rendben.
Eddie kutató pillantást vetett rá. – Nem úgy nézel
ki.
– Kösz, Eddie – mondta szárazon a harcos.
– Reszketsz.
– Elmúlik.
A hölgy ismét megrándult és felnyögött – ez
alkalommal egy szinte érthetı szót mondott. Oxford
lehetett talán.
– Istenem, hogy utálom ilyen összekötözötten látni
– motyogta Eddie. – Mint egy szerencsétlen borjú a
csőrben.
– Hamarosan fölébred. Utána talán eloldozhatjuk.
Ennél világosabban egyikük sem merte kimondani,
hogy azt szeretnék, ha a székben ülı hölgy, amikor
kinyitja a szemét, Odetta Holmes nyugodt, noha kissé
meglepett pillantásával köszöntené ıket.
Tizenöt perccel késıbb, ahogy az elsı napsugarak
elérték a hegyek csúcsát, az a szempár kinyílt – de
nem Odetta Holmes nyugodt csillogásával, hanem
Detta Walker ırült izzásával.
– Hányszor erıszakótatok meg, amíg durmótam? –
kérdezte. – Olyan síkos és faggyús a pinám, mintha
párszor megforgattátok vóna benne azt a csipszar
fejér gyertyátokat, amit nállatok, penészvirág
pöcegödröknél szoknak pöcsnek híni!
Roland felsóhajtott.
– Menjünk – mondta, és fintorogva talpra állt.
– Én veletek nem mék sehá, mocskok! – köpte a
szavakat Detta.
– Dehogynem jössz – felelte Eddie. – Borzalmasan
sajnálom, drágám.