KING

A lány megpróbált arrébb mászni, de nem volt elég
ideje, a mesés A-vonat csikorogva, sivítva, szikrát
hányva futott be az állomásra, mert a vezetıje látta a
lányt, de túl késı volt, túl késı volt neki, és túl késı
a lánynak. Annak a mesés A-vonatnak az acélkerekei
levágták a lány lábát éppen térd fölött. Miközben
mindenki más (a fehér srácot leszámítva, aki a
zsarukat hívta) csak állt ott a kezét csapkodva (vagy
George szerint az izéjét szorongatva), a koros fekete
asszony leugrott, kificamítva a csípıjét (késıbb
Életmentı Érdemérmet kap érte a polgármestertıl), és
a fejérıl leoldott kendıbıl rögtönzött szorítókötést a
fiatal lány egyik vért fröcskölı combjára. A fiatal fehér
srác mentıért ordított az állomás egyik végében, a
néni sivalkodott, hogy segítsen már valaki, adjon egy
nyakkendıt, az isten szerelmére, vagy akármit,
bármit, végül egy idısebb fehér üzletemberféle
kelletlenül levette az övét, és az a fekete néne fölnézett
rá, és kimondta azokat a szavakat, amelyek a New
York-i Daily News címlapjára kerültek másnap, a
szavakat, melyektıl igazi amerikai hısnıvé
magasztosult: – Köszönöm, testvér! – azután
meghúzta az övet a fiatal lány bal combján, félúton az
ágyéka és a között a hely között, ahol nemrég a térde
volt, amíg a mesés A-vonat át nem ment rajta.
George hallotta, amint valaki azt mondja
másvalakinek, hogy a fiatal fekete nı azt mondta,
mielıtt elájult volna: KI VÓT EZ A KURAFI?
MEKKERESEM ÉS KIERISZTEM A BÉLIT!
Mivel a fekete öregasszonynak nem állt módjában
újabb lyukat fúrni az övbe, és ily módon jobban
elszorítani a csonkot, így hát kézzel markolta, mint a
komor öreg halál, amíg Julio, George és a mentısök
megérkeztek.
George emlékezett a sárga vonalra, hányszor
mondta az anyja, hogy soha, soha, de soha ne lépje át
a sárga vonalat, ha a metróra (mesésre vagy