KING

üket, amíg te hortyogtá, te lajhár! – Ismét vihogott. –
Amikor megérzed aztat a hurkot, akkor rakjad össze a
csuklójidat és dugd üket át rajta.
Akkor maj megérzed, ahogy a kezem húzza aztat a
csomót, és amikor aztat érzed, akkor aszondod
magadba: „Most kitoszhatok a niga kurvával. Most,
amikor nincs jó fogása azon a pányván." Csakhogy –
Detta hangja úgy elkásásodott, mint mikor a déli
bokszost parodizálják: – jó lessz, ha elébb
idepislantassz, mielıtt megpróbállkoznál valami
ostobasággal!
Eddie odapislantott. Detta boszorkányszerőbb volt,
mint valaha, retkes, csapzott lény, aki még nála
stabilabb szívekben is rémületet gerjesztett volna. Az
a ruha, amelyet a Macy'sben viselt, amikor a harcos
elragadta, bemocskolódott és elszakadt. A harcos
iszákjából elvett késsel – ugyanazzal, amellyel Eddie
és Roland lenyiszálták a ragasztószalagot – még két
lyukat vágott a csípıje fölött. A rögtönzött
pisztolytokokból a harcos fegyvereinek nyőtt
markolata meredt elı.
A hangja azért volt fojtott, mert a foga közé harapta
a pányva végét. Vigyora egyik csücskébıl egy frissen
elnyisszantott kötélvég lógott; a másik csücsökbıl
indult az a darab, amely az Eddie nyakába vetett
hurokban végzıdött. Volt valami olyan ragadozószerő
és barbár ebben a képben – a vigyorból lógó kötélben
–, hogy Eddie megdermedt az iszonyattól, amitıl Detta
még szélesebben vigyorgott.
– Ha okoskodni próbállasz, miközbe a kezeddel
foglalkozok – mondta fojtottan –, akkó a fogammal
szorítom el a gugádat, savó. És akkó nem lazítom meg
többé. Megértetted?
Eddie nem bízott benne, hogy hangot tud adni.
Csak bólintott.
– Jó. Így talán kicsinyég tovább élhecc.
– Ha nem élek – károgta Eddie –, akkor soha többé